Máté Gábor: A drogfüggő is áldozat

Egykor családorvosként dolgozott, ma már drogklinikákon és egészségügyi központokban gyógyít Kanadában a magyar származású orvos. A függőségek természetére újszerű nézőpontból világít rá a múlt héten hazánkban is megjelent könyvében, A sóvárgás démonában.

Van olyan ember, aki minden függőségtől mentes?
– A fogyasztói társadalomban nagyon kevesen vannak ilyenek. Persze ez attól is függ, hogy mit tekintünk függőségnek. Szerintem a függőség az a viselkedés, amelyben az ember pillanatnyi örömöt keres, de hosszú távon kárt okoz vele magának. Ez lehet droggal, szexszel, internettel, evéssel, munkával vagy szerencsejátékkal kapcsolatos. Bármi lehet a függőség tárgya. Ha így definiáljuk a függőséget, akkor látjuk, hogy nagyon kevesen vannak azok, akik minden függőségtől mentesek.

Az, hogy fogyasztói társadalomban élünk, rontja a helyzetünket?
– Igen. A függő ember nem érzi magát teljesnek, és nem is elégedett, és a fogyasztói társadalom is azt mondja az embernek, hogy ő nem teljes. Valamit el kell érnie, így vagy úgy kell kinéznie, ezt vagy azt kell fogyasztania, különböző dolgokat meg kell szereznie, bizonyos státuszt el kell érnie. Mindenkiben ürességérzetet épít ki. Ezt az űrt kívülről próbálják betölteni, így alakul ki a függőség.

Vagyis nyugatabbra rosszabb a helyzet, mint keletebbre?
– Nem feltétlenül. Nemcsak a fogyasztói társadalom határozza meg a függőséget, hanem az is, amit az ember életében elszenved. Minél több a szenvedés, annál inkább jön a függőség. Ilyenkor az ember elkeseredetten próbálja a fájdalmát csillapítani. Amerikában valóban jóval több a heroinista, mint Magyarországon, itt viszont sokkal több iszákos ember van. Ők mind fájdalmukat akarják csillapítani.

Azért több itt az alkoholfüggő, mert nálunk ehhez könnyebb hozzájutni?
– Nagyrészt függ a függőség jellege attól, hogy mi kapható meg könnyebben. Akinek függőségi beállítottsága van, az előbb-utóbb talál magának valamit, épp ezért elhibázott a drogok elleni harc. Ha megtiltjuk a függőknek a drogok használatát anélkül, hogy tennénk bármit is azért, hogy a traumát megértsük vagy kezeljük, addig nem tudunk nekik segíteni. Sőt! Minél keményebben bánunk velük, annál jobban bántjuk őket, annál inkább fogják használni a szereket.

Viszont a drog nemcsak egészségügyi, hanem bűnözési kérdés is...
– Mi a bűn? Az Magyarországon nem bűn, hogy valaki pálinkával megöli magát. Az viszont igen, ha akár csak a kezében tart egy marihuánás cigarettát. Ki határozza meg és milyen alapon, hogy az egyik megengedhető, a másik törvények kívül áll? Ebben logika, tudomány és emberi érzés nincs. A húszas évek Észak-Amerikájában az alkoholt tiltották be, de csak annyit értek el, hogy komoly feketepiaca lett, és jöttek a gengszterek. Az ivást nem lehetett megállítani. Nem a függés okozza a bűnözést – a törvény okozza a bűnözést.

Milyen drogpolitikát tartana helyesnek?
– Meg kell érteni, mi okozza a drogfüggőséget. A kemény drogosok gyerekkori trauma után váltak azokká, amik, nemcsak azért, mert csillapítani akarják a fájdalmukat, hanem mert agyműködésüket is befolyásolja a trauma. Ezek a folyamatok már a méhben kezdődnek: ha egy terhes nő stressz alatt van, az nagymértékben befolyásolja a gyermek agyfejlődését. Most azokat büntetjük, akik életük kezdetétől szenvednek. Ezt megértve a tények egészen más drogpolitikára vezetnek minket. Mi Vancouverben úgy dolgozunk, hogy egy helyszínen tiszta tűt és fertőtlenítőszereket, tiszta vizet biztosítunk a drogosoknak, hogy nővérek szeme előtt lőhessék be magukat. Így sokkal kevesebb az AIDS, a fertőzés, a hepatitis, a túladagolás. Ezzel kezdjük, emberien bánunk velük, elfogadjuk, hogy azért csinálják mindezt, mert fájdalmuk van. Ez nem elég arra, hogy kikúráljuk őket, de kiindulópontnak megfelelő.

Érdemes lenne tehát dekriminalizálás mellett jobban figyelni a gyerekkori traumák megelőzésére?
– A könyvem függelékében a függőség megelőzéséről beszélek. Ennek már a terhesség alatt meg kell kezdődnie. Ha egy terhes nőt bánt a párja, az stresszhormont vált ki belőle, ez is károsan hat a gyermek fejlődésére. De azok, akik bántják a gyereküket, ugyanezt élték át gyerekként, így tanulták. Őket sem csak fenyegetéssel kell kezelni, velük is dolgozni kell, hogy megértsük a viselkedésüket, hogy mi okozta ezt a sok fájdalmat és haragot. Ha a szenvedés többgenerációs mivoltát megértjük, máshogy látjuk az egész helyzetet.